Biodiverzitás

Biodiverzitás

Biodiverzitás

Vezetői Köszöntő

EFTA-BRI: „Segíteni az emberiséget abban, hogy olvassa a biológiai sokféleség sokszínűségét, természeti csodáját, és megmutassa a kutatások értékeit a tudomány és a társadalom számára”

Üdvözöljük Az EFTA Biodiverzitás Kutató Központjában (EFTA-BRI)

„A Biodiverzitás Intézmény küldetése a biológiai sokféleség megértésének, megbecsülésének és megőrzésének az elősegítése, valamint, hogy széles körben a közönség bevonásával, az innovatív kutatások és ismeretterjesztő tájékoztatások révén, jobb leírások, tudományos elemzések, és kutatási jelentések szülessenek.”
Vezetői összefoglaló

A kutatóközpontról: Az Élet és Fejlődés Tudásközpont Alapítvány Biodiverzitás Kutatóközpontjának (EFTA-BRI) célja, hogy a kutatások és elemzések által tanulmányozza és vizsgálja a biológiai sokféleség sokszínűségét, ökológiáját, evolúcióját, és megőrzésének lehetőségét, az aktuális tématerületeken, a génektől az ökoszisztémákon át a társadalommal való kölcsönhatásokig.

Ismeretterjesztő kutatásainkkal, publikációkkal aktívan kívánunk közreműködni a biológiai sokféleséggel kapcsolatos társadalmi információk tájékoztatásában.

Fő feladatunk: A Biodiverzitás Kutatóintézet (EFTA-BRI) fő feladata, a biológiai sokféleség sokszínűségének módszertani kutatása, az életközösségek fejlődésének tanulmányozása, valamint a természetvédelmi ismeretterjesztések növelése nemzeti és Uniós szinten, hogy bővítsük ismereteinket és képességeiket a biodiverzitás-kutatások megismerésére.

Projektek:

  • „A biodiverzitás fontosságának népszerűsítése” című publikáció írása” / elméleti írás, művek”

Bevezető gondolatok a biológiai sokféleségről és részletesebb tájékoztatás a kutatási feladatok, témák, és programok tekintetében.

Mi a biológiai sokféleség?

A biodiverzitás szó szerint azt jelenti, hogy biológiai sokféleség. A biológiai sokféleség a földi élet minden megjelenési formájának azon változatossága, amely a bolygó összes életközösségének a sokszínűségét, és az élőlények közti változatosságot határozza meg, ideértve annak minden formáját. A biológiai sokféleség fogalmának tárgyköréhez tartozik a fajok eredete, száma, azok genetikai variációi, az ökológiai diverzitás, valamint az ezen életformák komplex ökoszisztémákon belül egymásra gyakorolt hatása.

Miért fontos a biológiai sokféleség?

Az egészséges emberiségnek és ökoszisztémának alapvető fontosságú a biodiverzitás fennmaradása.
A természetben a növények a fotoszintézis biokémiai folyamata által hasznosítják és átalakítják a napenergiát, így azt más életformák számára is elérhetővé teszik (Pl.oxigén-élelem). A baktériumok-mikroorganizmusok és más élő szervezetek a szerves anyagokat tápanyagokra bontják, így biztosítják a növények növekedéséhez szükséges egészséges talajt. A beporzók alapvető szerepet játszanak a növények szaporodásában, biztosítva ezzel az élelmiszereink előállítását. A növények és az óceánok jelentős szénelnyelők.

Mi a Biodiverzitás-Ökoszisztéma szolgáltatások fontossága?

A biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség képezi azoknak az ökoszisztéma-szolgáltatásoknak az alapját, működési-megjelenési formáját, amelyek kritikusan hozzájárulnak az emberi jóléthez, az emberi jólét alapvető minőségéhez, és a Föld, jólétének biztosításához. A biológiai sokféleség diverzitása nagyban támogatja az élethez elengedhetetlen főbb szükségleteinket. pl. Biztosítja számunkra az oxigént, a tiszta vizet, a jó minőségű termőtalajt, az élelmet, a növények beporzását, a természetes alapú új vagy meglévő gyógyszereket vagy az egyes nyersanyagokat.

Miért van szükség biodiverzitás kutatásokra és tájékoztatásra napjainkban?

Napjainkban vitathatatlan tény, hogy a biodiverzitás folyamatosan csökken és a csökkenések következtében Földünk ökoszisztémái egyre kevésbé képesek egyensúlyt, ellátást és fentarthatóságot teremteni az ember és természet egészséges működésének rendszerében. A biológiai sokféleség csökkenésével, nem csak a földön élő fajok, növények, állatok, vízi élőlények élővilágának genetikai sokfélesége csökken, hanem az ökológiai rendszer alapvető értékei is. A láncreakciók következtében az ökológiai rendszerben gyengül a beporzás, a talajképződés, az éghajlat-szabályozás és az árvizek szabályozásának a fentarthatósága.

Mind a szárazföldi, mind az óceáni ökoszisztémák létfontosságúak ahhoz, hogy fentartsuk azokat a természeti rendszereket – ökoszisztéma szolgáltatásokat, amelyek védelmet, táplálékot és megélhetést biztosítanak, és amelyekre nagyban támaszkodnak a Föld társadalmai és gazdaságai. A sokféleségek élelmiszert, gyógyszert és nyersanyagot biztosítanak. Ezek képezik a talajképződés, a bomlás, a vízszűrés és áramlás, a beporzás, a kártevőirtás és a klímaszabályozás alapját. Emberek százmillióinak jelentik az elsődleges bioszferikus működési, megélhetési és energetikai forrást szerte a világon. A láncreakciók következtében az ökológiai rendszerben gyengül a teljes ökológiai működés a beporzástól, a talajképződésen át, egészen az éghajlat-szabályozás és az árvizek szabályozásának fentarthatóságán.

A tudásközpont ennek megfelelően a következő kutatásokat és elemzéseket kívánja megvalósítani a biodiverzitás-ökoszisztéma-társadalom rendszerének kutatás-fejlesztésében.


A biológiai sokféleség megfigyelésére és kutatásaira vonatkozó alapfeladatok:

  • A biológiai sokféleség megfigyelésére vonatkozó alapvető adatok elemzése és értékelése
  • Biodiverzitás folyamatos montírozása: A biodiverzitás folyamatos montírozásának célja, hogy megfigyeljük és kiértékeljük a környezetünkre, valamint az éghajlatváltozás-klímaváltozás hatására bekövetkező változásokat.
  • Információk és értékelések közvetítése a környezeti hatástanulmányokhoz, valamint élőhelyek és ökoszisztémák megfigyeléséhez és rehabilitációjához.
  • Annak értékelése, hogy hazánkban milyen szerepet játszik a biodiverzitás fenntartása és növelése.
  • Ismeretterjesztő kutatások.
  • A természetvédelmi és ökológiai állapotok tanulmányozására irányuló monitoring elemzések.

Miért van szükség a biológiai sokféleség megfigyelésére és kutatásaira vonatkozó alapfeladatokra?
Ezzel egyrészt elemezzük és vizsgáljuk a földön élő különböző biológiai létformák környezeti-természeti megfigyelésére vonatkozó időbeni változások (csökkenésének vagy éppen elterjedésének- fajmontírozását) másrészt megfigyeljük és kiértékeljük a különböző sokféleségek-élőhelyek reprezentatív élővilág változását.

Kutatási témák: A tervezett kutatásokban a biodiverzitás több szintjét kutatjuk és elemezzük. ezek közül a legfontosabbak:

  • 1, Ökológiai kutatások a biológiai sokféleség védelméért (A biológiai sokféleség állapotára, dinamikájára vagy tendenciáira vonatkozó kutatások és elemzések)
  • 2, A százazföldi növény- és állatvilág jelenlegi állapota (helyzetértékelés)
  • 3, A vízi élőlények és élővilág sokféleségének ökoszisztémára gyakorolt hatása
  • 4, A biodiverzitás csökkenésének következményei
  • 5, A Biodiverzitás és természetvédelem (A ritka vagy védett fajok megőrzésének fontossága, a szennyeződésre és éghajlatváltozásra érzékeny fajok és növények elemzése, természeti hatástanulmányok)
  • 6, A természetközeli ökoszisztémák dinamikai folyamatainak kutatása, annak megértéséhez, hogy a biodiverzitás hogyan hat a globális változásokra.
  • 7, Az EFTA-BRI stratégiai kutatások. Nemzeti stratégiai terv javítása, megvalósításának támogatása, a tervezéstől a tudásmenedzsmentig. A stratégiai kutatások támogatják azokat az irányokat, terveket, vagy célokat, amelyek a biológiai sokféleség csökkenésének és hanyatlásának az állapotjavítását szolgálják.
  • 8, A biológiai sokféleség megőrzése a természet által nyújtott úgynevezett (ökoszisztéma szolgáltatások) fenntartásának kutatásában. (ökoszisztéma-értékrendszerek-szolgáltatások, mint például az élelmiszerek, a gyógyszerek, a víz, a levegő, a talaj termékenység, az éghajlatváltozás, vagy a tápanyagok körforgása.)

Milyen kutatások és elemzések szükségesek a Biodiverzitás és természetvédelem megőrzéseséhez és javulásához?

Kutatási alapfeladatainkban és programjainkban, foglalkozunk a Biodiverzitás és természetvédelem növény- és állatfajok élőhelyeik és fennmaradásaik minél pontosabb kutatásaival, mely a fajok hatékonyabb természetvédelmét és megőrzését szolgálja. Kutatjuk a növény és állatvilág változó környezetének interakcióját a különböző időszakokban, illetve elemzéseket készítünk a következő (első évszázad időszakára. Mivel a múltban számos olyan globális és lokális folyamat játszódott le, a klíma környezet és ökológia szintjén történő változásokból, (visszatekintve az egykori alkalmazkodási mechanizmusokra és kihalásokra,) igy következtetések és elvonatkoztatások vonhatóak le, a mostani viszonyokra, és a jövőre, mint a 21. ik századra vonatkozó fennmaradási kihatásokra, a következményekre és a lehetőségekre.

Kutatási feladataink és programjaink. „A biológiai sokféleség csökkenésének állapota”

A Kutatási feladatainkban és programjainkban foglalkozunk azokkal a fontosabb kérdéskörökkel, amelyben arra keressük a választ, hogy milyen hatásokkal, és milyen kölcsönhatásokkal jár a biológiai sokféleség csökkenése és változása a gazdasági, társadalmi, és emberi jólétére? Milyen hatásokkal és kölcsönhatásokkal jár a biológiai sokféleség csökkenése és változása a természeti-környezeti értékekre és az ökológiai rendszerekre. Kutatjuk és elemezzük a biológiai sokféleség biológiai folyamatait és funkcióit, valamint arra keressük a választ, hogy hogyan tudjuk jobban nyomon követni, előre jelezni és esetlegesen mérsékelni a biológiai sokféleség csökkenésének és változásának a negatív tendenciáit, és a csökkenő következményeit?

Stratégiai megfontolások. „javaslatok és tervezések tématerületei”

A tudásközpont, az új Nemzeti Biodiverzitás Stratégia kidolgozásának a tervezését és előkészítését is fontos feladatnak és kutatási tématerületnek tartja, ezért a kutatóközpont a következő évtizedre vonatkozó fő célkitűzéseket, valamint a hozzá kapcsolódó-vonatkozó intézkedéseket határozz meg, annak érdekében, hogy Magyarország élővilágának meglévő változatossága hosszú távon is fennmaradjon.

Stratégiai megfontolások:

  • Javaslatokat teszünk a következő biodiverzitás stratégia tervezésében
  • Elemezzük a nemzeti biodiverzitás stratégia mezőgazdasági-agrárpolitikai céljainak előrehaladását
  • Tanulmányozzuk a biológiai sokféleség megőrzésére szolgáló különböző szektorok döntéshozatalának eredményeit, illetve értékeljük az ágazati stratégiákba történő tervek és programok megvalósulását.

A tudásközponttani kutatások kapcsolódnak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti és Európai Biodiverzitás irányelvekhez és célokhoz. Ehhez a tudásközpont kiemelten részt kíván venni a természetvédelmi oltalom alatt álló területek, fajok és élőhelyek állapotának felmérésében, az egyes fajok természetvédelmi helyzetének és állapotának véleményeztetésében, a nemzeti és nemzetközi alapvető természeti és környezeti értékek fejlesztésében, valamint az invaziv fajok elterjedésének vizsgálatában.

Biodiverzitás – Ökoszisztémák

„Az élet létezésének alapjai” A Biodiverzitás és ökoszisztéma kutatás területeiben az (EFTA-BRI) alapfeladata, hogy a kutatások és elemzések révén, tanulmányozza a biológiai sokféleség és az élőrendszerek állapotára, dinamikájára és sokszínűségére vonatkozó ismereteket és megállapításokat. Ennek megfelelően fontos feladatnak tekintjük, hogy a kutatások által választ találjunk arra, hogy az általános szennyeződés, a túlhasznosítás, az élőhelyek csökkenése, a talajtermékenység, a beporzó rovarok állományai, az egyes tengeri és édesvízi élőlények, halállományok, valamint a klímaváltozás milyen hatással van és lesz a Föld természeti értékeinek az egyensúlyára, valamint ezáltal a civilizáció helyzetére.

Regeneratív kutatások

A Regeneratív kutatások által tanulmányoztuk az állatok, a növényzet és a vízi élővilág természetes regenációjának időbeli változásait, vizsgálva, hogy mely területek milyen mértékben sújtottak, illetve hogy hosszabb távon mely területek esetében várható természetközeli élőhely és ökológiai regeneráció.

Környezet és biodiverzitás

Kutatási programjaink közé tartoznak, azok a cselekvési tervek és irányok, amelyben a kutatóközpont a környezet állapotáról szóló jelentéseiben, folyóirataiban, elemzéseiben valamint tudományos és általános írásaiban, a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák- környezeti hatások szélesebb körét kutatja. A cél a társadalom és a természet kiegyensúlyozott kapcsolatának a kutatás-fejlesztése, valamint a társadalom és a környezet viszonyának-, valós szükségleteinek ismeretterjesztése.

Kérdések, amelyekre a biodiverzitás kutatásokban keresünk a pontosabb választ

  • Hogyan alakította a környezet a biológiai sokféleség eredetét, fenntartását és csökkenését napjainkig? (az EFTA-kutatásai alapján)
  • Hogyan hatnak a jelenlegi és a jövőbeni biodiverzitás változások a természetre, a környezetre, a gazdaságra, az ökológiai rendszerekre, és a civilizációra?
  • Hogyan hatnak a jelenlegi és a jövőbeni környezeti változások a biológiai sokféleségre, valamint a társadalmi szférákra?
  • Milyen empirikus rendszerek teszik lehetővé a környezeti változások biodiverzitásra gyakorolt hatásainak, pontosabb- értékesebb ökológiai elemzését?