A világ meghatározó szimbóluma: Európa. Az élet és fejlődés civilizációs értékének kifejezője
Üdvözöljük az EFTA Európai társadalomtudomány kutató központjában (EFTA-EUR-LEX)
Rólunk
Az EFTA-EUR-LEX egy olyan kutató-fejlesztő alapítvány, amely kiemelt szinten támogatja az Európai társadalomtudományok tudományos és általános kutatásait azáltal, hogy az Európai Unió alapdinamikájának elveivel és a tudomány és kutatás kiválóságának értékeivel kutatómunkát hoz létre.
A kutató központ bemutatása
Az EFTA-EUR-LEX Európai társadalom és tudomány kutatóközpontja azzal a céllal jött létre, hogy az európai szövetségének részeként a kutatások és elemzések által hozzájáruljon az egységesülő társadalmi célok és az európai alapelvek integrációs működésén alapuló társadalomtudományi, innovációs és technológiai kutatások megvalósításához. A kutatóközpont elkötelezett amellett, hogy egy olyan barátságos európai-eurocentrikus kultúra és tagállami szövetség jöhessen létre, amelyben népeink, a sokféleség elvein alapúló interkulturális környezetben élhetnek és gyarapodhatnak.
A kutatóközpontról
Az Európai társadalom és tudomány kutatóközpontjának (EFTA-EUR-LEX) egyik fontos célja, hogy a kutatások által hozzájáruljon és tudástámogatást nyújtson az európaiasodás és nemzetköziesedés folyamatának a kutatásában. A kutatóközpont küldetése, hogy olyan értékalapokat hozzon létre az európai integráció és a nemzetköziesedés folyamatának irányában, amelyben az európai nemzetek közötti társadalmi összetartozás építkező és fejlődő a közösségeink és a jövő társadalma számára.
A tudásközpont társadalomkutatásokat hoz létre az európai társadalmak, kihívások, és a nemzetközi térben építkező szakpolitikai rendszerek fejlődésével kapcsolatban mind értékelő mind pedig elemző szempontból. A Központ többszintű integrációs megközelítéseket alkalmaz, valamint összehasonlító elemzések és irányok feladataival rendelkezik, hozzájárulva az empirikus elméleti fejlesztésekhez és a jelentős tudáshoz.
A tudásközpont intelligencia alapú kutatási és technológiai fejlesztési rendszereket kutat és elemez.
Az EFTA-EUR-LEX kutató központ két részből tevődik össze. Az általános és tudományos kutatás, valamint a magasabb szintű-kvalitatív rendszerkutatás, amelyben a tudásközpont bizonyos európai területek ismeretkutatásait és tudományos tématerületeit magasabb-kvalitatív szinten kutatja.
Általános feladatok és irányok
Az EFTA általános feladatainak alapja, a szakpolitikai rendszerek és az európai társadalmi folyamatok (működési-cselekvési mechanizmusainak) általános kutatása. Fontosnak tartjuk, hogy az irányok, tevékenységek és témák meghatározásaiban tanulmányozzuk, elemezzük és kutassuk az európai társadalom működési-cselekvési valamint a szakterületi mechanizmusainak (általános-jobb-kvalitatívabb) nemzetközi folyamatrendszerét. (pl. a környezetbarát és integrált Európa folyamatait, az európai társadalmi kihívások megfelelőségének a folyamatait, vagy az EU különböző intézmény területi tevékenységeinek és működésének a folyamatait).
Az Európai társadalmi folyamatok és cselekvések működésének kutatásai által, a kutatóközpontban feltérképezhetjük, és ezáltal megismerhetjük az integrációs és társadalmi rendszerek, valamint az akadályok és elakadások területeinek térszerkezeteit, amellyel a későbbiekben, új vagy fejlettebb megközelítésű, fejlesztésű ismereteket, elemzéseket, alapokat, tudást vagy eredményeket hozhatunk létre.
Projektek:
(a tudomány és technológia ötvözetében)
– „ Az Eurocentrikus világkép / tudományos kutatása” című publikáció írása” / elméleti írás, művek”
Az Európai unió fontossága és területei
Az Európai unió fontosságának és meghatározásának irányterületei sokrétűek és specifikusak. Az EU több mint 40 különböző szakpolitikai területeknek-, szakterületnek a működésén, szabályain, döntésein, a demokratikus érétékek képviseletén, valamint az együttműködések és az egységes célok meghatározásán alapul. Sokrétű és specifikus céljai közül fontos kiemelni a felzárkózás, az életkörülmény-életminőség, a kohézió és konvergencia, az európai társadalmi működési folyamatrendszerek, valamint az európai pillérében, az alapelvekben és chartában meghatározott) tagállami és regionális szintű politikai-társadalmi és gazdasági integrációs kérdéskörök egységes működésének, stabilitásának és megmaradásának a kiemelt és létfontosságú szerepét.
Az EU a nemzetek európai felzárkóztatásának tématerületeiben, az európai pillérében, az alapelvben és chartában meghatározott) tagállami és regionális szintű (politikai-társadalmi és egységes gazdasági kérdéskörök helyzetével, a jogok és értékek működésével, a döntések, a hiányok és elmaradások, vagy éppen a fejlesztések szabályozásával, irányainak a meghatározásával foglalkozik.
Fontos kiemelünk, hogy Európa a sokféleség interkulturális szféráinak tekintetében a méltányosabb és befogadóbb európai társadalom irányába mutató szakpolitikák előmozdításának a lehetőségét ép úgy fontos feladatának és területének tartja, mint a nemzetközi európai mechanizmus irányainak a jobb és fejlettebb rendszerműködés elérését, az európai társadalmi kihívások és életközösségek fejlesztését vagy az európaiasodás és a nemzetköziesedés integrációs felzárkóztatási folyamatok folyamatos javítását, fejlesztését és rendszertámogatását. Europában a fenntartható társadalmi, politikai és gazdasági konvergencia fejlesztése és fejlődése meghatározó jelentőségű uniós cél és irány, ezáltal szorosan hozzátartozik az Európai unió fejlődéséhez, fontosságához és területeihez.
Az EU kiemelet célja és iránya a minél fejlettebb és egzaktabb működési mechanizmusok és folyamatrendszerek stabilitásának a létrehozása, amellyel képes biztositani többszázmillió európai polgár biztonságát, fejlődését és jövőjét. Minél fejlettebbek az európai társadalmi működési folyamatrendszerek, annál teljesebb a tagállami és kontinentális biztonság és megmaradás.
Az európai társadalom működési-cselekvési mechanizmusainak nemzetközi folyamatrendszerét Európa ép úgy fontos célnak tartja, és ezáltal kutatja, mint intézményei és más kutató központok.
Európa folyamatosan azon dolgozik, hogy a fenntartható gazdasági, politikai és társadalmi megújulási célok mellet fontossá váljon az európai innováció és technológia, a digitalizáció, a kutatás-fejlesztés és legfőképp a tudomány megújulása.
Az Európai biztonság és béke, valamint a felzárkózás nemzetünk (és a tagállamok számára) ép olyan fontos lét és létfeltétel, mint a világ számára. Az ország jövője és megmaradása az Európai unió egységének az egyensúlyától és működésének a fennmaradásától függ.
Az Európai unió meghatározása
„ Európai Unió: érték és életközösség a nemzetállamok egységes integrációjának szövetségében ”
Az EFTA meghatározása szerint az Európai Unió a nemzetállamok egységes integrációjának azon szövetsége, amely érték és életközösség, és amelyben minden polgár él és tevékenykedik. Azon felül, hogy az EU az elementáris értékek megóvására, és a legfontosabb elveken alapuló célok létrehozására törekszik, fontos kiemelni, hogy a tagállami szövetségek rendszerében Európa működése alapvetően meghatározza a világrendszerek alapjainak az egységét és alakulását.
„ezáltal szorosan hozzátartozik a civilizációs rendszerek egyensúlyának működéséhez”.
Az évek, évtizedek, évszázadok és talán az évezredek elteltével az EU, a legfontosabb kulcsfontosságú emberi szövetségek folyamatává és a világrendszerek rendszeralkotójává válhat a benne élő kultúrák és államok szövetségének egyesülésével.
Az Európai unió szimbolikája
Európa az élet és fejlődés civilizációs értékének azon kifejezője, amely az emberiség történetében egyszersmind szimbólum és humanisztikus jelkép. Szimbólumunk és az általa folyamatosan fejlődő rendszere kulcs és élet a világ számára. Európa az élet történetét hordja magában, a kultúra és a demokrácia fejlődését képviseli és a civilizáció működésének és modern haladásának a folyamatait jelképezi.
Kutatási irányok és tevékenyégek
Az EFTA kutatási irányok és tevékenyégek célja, hogy a kutatások által ismerje és ezáltal akár új alapokra építve meghatározhassa a társadalmi kihívások, folyamatok és tendenciák irányait, valamint tanulmányozza és elemezze az európai társadalom működési-cselekvési mechanizmusainak folyamatrendszerét. „Indikátor kutatások-elemzések”
- 1,- Társadalmi kihívások kutatása. (körkörös gazdaság, intelligens Európa, környezeti és életminőségi terek kutatása, innováció és technológia)
- 2,- A közös (egységes) Európai társadalmi megfelelőségek és keretek kutatásai (pl. közös európai minimálbér, egységes munkanapok, közös európai rendszerek lehetőségeinek kutatása stb.)
- 3,- A társadalmi felzárkózással és fejlesztéssel kapcsolatos kutatások.
- 4,- Az euróövezetben a társadalmi konvergenciára gyakorolt hatások és folyamatok elemzése
- 5,- Értékelések a társadalmi integrációs fejlődés és a társadalmi kohézióval kapcsolatos kihívások helyzetében (Értékelés menedzsment, eredményességi értékelések, teljesítményértékelés, hatásértékelések)
- 6,- Jelentések készítése a tagállami és regionális szintű kohézióval kapcsolatos kihívások helyzetében (kohéziós jelentés, előrehaladás-fejlődési jelentés, stratégiai jelentés)
- 7,- A tudásközpont a társadalom és tudomány területén belül az emberi kapcsolatok és az Európai tagállami kultúra sokszínűségének interfész kapcsolatának a különbözőségeit kutatja.
- 8,- Az EFTA kutatja az EU-ban tapasztalható instabilitási tendenciákat és réseket, illetve megoldást keres az instabilitások és rések állapotának, viszonyának és helyzetének a javulására.
Az EFTA kutatásainak célja, hogy az irányok és tevékenyégek kutatásaiban, az európai társadalmi folyamatok és cselekvések működésének ismeretével, a kutatások által feltérképezzük és megismerjük az integrációs és társadalmi akadályok és elakadások területeinek térszerkezetét. Fontosnak tartjuk, hogy a megismert akadályokra-elakadásokra, vagy éppen a fejlesztésekre, ismeretet, kitekintést, alapokat, megoldást, tudást vagy új rendszereket hozzunk létre.
Az irányok és tevékenyégek meghatározásainak tématerületeiben a kutató központ az általános és tudományos kutatásoktól, egészen a gyorsjelentések, cikkek és kiadványok publikálásáig, különböző területen különböző szinten és rendszerben írásokat, véleményeztetéseket, javaslatokat, különböző fejlesztési alternatívákat, korrekciókat, folyamatrendszeri kutatásokat, kitekintéseket vagy tanulmányozásokat és felméréseket is készíthet.
Fő kutatási témák:
Az Európai társadalmi folyamatok és rendszerek működésének általános kutatásai
A fő kutatási témák és tevékenyégek meghatározásai alapvető fontosságúak az EFTA tudásrendszerének alap és tudományos kutatásaiban. Az ebben meghatározottak szerint:
Fő kutatási témák:
- – Környezetbarát és integrált Európa (környezet és társadalom)
- – Európai kultúra (európai életmód, kulturális sokszínűség)
- – Nemzetközi együttműködési kutatások szerepének támogatása
- – Tudományos kutatás Európa jövőjének kutatásában. (Európai társadalom és kultúra)
- – A tudás és technológia alapú Európai társadalom kutatásának irányai.
- – A fenntartható és integrált Európai fejlesztések kutatása
- – A zöld” fenntartható fejlődésének és a digitális transzformáció „kettős átállásának folyamatai
Az európai társadalmak kutatásának fontossága a tudásközpont egyik legfontosabb értékei között van. A fő kutatási témák alapvető helyet foglalnak az EFTA kutatásainak tématerületeiben. A kutatás és elemzés középpontjában a fent említett fő kutatási témák területeit és rendszerit kutatjuk és elemezzük, de lesznek egyéb kitekintések is, amelyben kitérünk a nemzetek összetartó erejének a helyzetére és kiemelt fontosságú szerepére, az európai társadalmi összetartozás tanulmányozására és elemzésére, vagy az európai társadalmi térben építkező aktivizmus fontosságára és jelenére.
A kutatási témák területeiben a kutató központ az általános és tudományos kutatásoktól egészen a gyorsjelentések, cikkek és kiadványok publikálásáig különböző területen különböző szinten és rendszerben írásokat, véleményeztetéseket, javaslatokat, különböző fejlesztési alternatívákat, korrekciókat, folyamatrendszeri kutatásokat, kitekintéseket vagy tanulmányozásokat és felméréseket is készíthet.
Az EFTA speciális kutatások területei:
Egészségkutatás: Hatékony egészségmegőrzés, az aktív és egészséges időskor elősegítése, az öregedés és a betegségmechanizmusok megértése, Innovatív terápiás módszerek és technológiák. (EFTA- Biológia és élettudomány-Molekuláris élettani Kutató Központ)
Az EFTA Biológiai kutatóintézetében az egészségkutatás legmodernebb módszereinek eszközeivel, hozzáférhetőséget kívánunk nyújtani az öregedéssel egybefüggő és együttható egészségmegőrzés és az egészséges öregedés élettani esélyeinek a növelésére. A kutató központ kísérleti alapú módszertanok, kutatói, diagnosztikai és terápiás jellegű eljárások kifejlesztésének a céljával rendelkezik. (a tudás, a kutatás-fejlesztés és az innováció tudományos tevékenységeinek irányában)
Hírek, események, kiadványok és gyorsjelentések a kutató központ honlapján
A honlapunkon megjelenő legfrissebb hírek, események és blogbejegyzések tartalmának kiadványai jelennek meg, mindamellet kutatóink és elemzőink egyéni kutatásait bemutató tudományos cikkek, illetve tanulmányok és tanulmánykötetek is készülnek az Európai irányok és kutatások szerkezetében.
EFTA Uniós hírek: Az EFTA honlapján megjelennek friss hírek a kutatás-fejlesztés és innováció új eredményiről, érdekességek és események az európai találmányokról és felfedezésekről, valamint uniós fejlemények az új technológiai vívmányok európai megjelenéséről. illetve azok kutatásairól vagy fejlesztéséről
