Üdvözöljük az EFTA Levegőkutató központ weboldalán (EFTA-LKI)
Az EFTA-LKI elve: „életek javítása, a környezet és természet megóvása” (EFTA-LKI)
Az EFTA gondolata: „Ezek a kutatások civilizációnk építőkövei, hogy egy tisztább és egészségeseb világ megteremtésére szolgáljon”
A kutatóközpontról: Az EFTA-LKI kiemelt szerepet tölt be az Európai és nemzeti környezeti kutatásokban és a légszennyezéssel kapcsolatos korszerű környezeti elemzések létrehozásában.
Bevezető
Az EFTA-LKI kiemelt feladata a légköri-antropogén szennyező anyagok tudományos, társadalmi és gazdasági vonatkozásaival kapcsolatos kutatások és kutatásfejlesztések elősegítése (mint például a levegőszennyezés ökoszisztémákra, biodiverzitásra, az éghajlatváltozásra, és az emberi egészségre gyakorolt hatásairól), amelyben elemzéseket, kitekintő-ismeretterjesztő írásokat és publikációkat hozunk létre a városi légszennyező anyagok fokozódásával és a légköri alakulásával kapcsolatosan.
A Környezetismerettel, természetvédelemmel és a légkör szennyezésének elemzésével, vizsgálatával foglalkozó kutatóközpont elkötelezett a tiszta, zöld és egészséges jövő iránt. A Levegő minőségnek és védelmének kutatása alapvető kutatási téma a központ tématerületeiben, ahol főként az általunk belélegzett levegő (szennyező koncentrációjának) a gyakoriságát, hatását és kihatását kutatjuk és elemezzük.
Az EFTA-LKI célja: Az EFTA-LKI célja, hogy támogatást nyújtson az egészségügyi, társadalmi, illetve a gazdasági kutatások létrejöttéhez. A kutató központ feladata, hogy a közösségi tájékoztatáson és a tudományos publikációkon keresztül tájékoztassa a társadalmat, a jelenlegi tendenciák környezeti-éghajlati irányainak a fejlődésében, és hogy milyen változások történnek napjainkban a légszennyezéssel.
A levegőkutatás kitekintés: „A korábbi tapasztalatok és tendenciák alapján ma már egyre inkább növekvő érdeklődés övezi a levegőminőség mindennapi kérdését a politika, a média, a gazdaság és a társadalom részéröl, ezzel együtt egyre nagyobb az igény a tudományos háttér megismerésére, a változások nyomon követésére, és a levegő védelmét célzó kutatásokra.”
„Az EFTA gondolata: Egy egészséges városban, ahol a cél, a lakosok általános minőségének és egészségének a védelme, ott elengedhetetlen, hogy folyamatosan működjön egy megbízható kutatóközpont állomás, amely létünk jóléti működéséhez, a friss vagy éppen a szennyezett levegő kutatási hatásvizsgálatokat, tanulmányokat, valamint az antropogén eredetű kibocsátási agyagok egészségügyi hatásait kutatja és elemzi.”
Projektek:
– „Az élhetőbb városok, társadalom és bolygó” című publikáció írása”/elméleti írás, művek”
A levegőminőség fontossága
Létezésünk alapfeltétele a tiszta levegő, amelyet minden nap belélegzünk. A földi élet számára a levegő (és a víz) nélkülözhetetlen életfenntartó elem, amelynek minősége (például a szennyezettség mértéke) teljeskörűen kihatással van a mindennapi életünkre. A levegő minőségének és szennyezettségének fontossága (csakúgy, mint a víznek) vitathatatlan, mivel a szennyezett levegő, nagymértékű biológiai, kémiai és fizikai változásokat képes eredményezni a bolygó valamennyi élőlényeire, az ökológiai rendszerre, az éghajlatra és az élettelen dolgokra. (mindenre kiterjedően)
Korunk egyik legnagyobb kihívása a levegőminőségének javítása, és az antropogén eredetű kibocsátás visszaszorítása-, csökkentése, ezért a kutatóközpont, a kutatások és elemzések által lehetőségeket és irányokat tanulmányoz (illetve ez alapján kívánja meghatározni) a különböző legszennyező anyagok, például a szálló por, a nitrogén-dioxidok, a korom, valamint a finom és ultrafinom (PM) részecskék csökkenésének tendenciakutatásait.
Az EFTA kutatási tématerületek:
A kutatóközpont kutatásaiban a levegőnek, mint az élet fejlődésében betöltött kiemelkedő szerepének kutatási témáiban számos olyan tématerületet elemzünk, amelyben egyrészt arra keressük a választ, hogy az általunk belélegzett levegőben milyenek a szennyező anyagok koncentrációjának a gyakorisága, hatása és kihatása az egészségre és a környezetre nézve, illetve a légszennyezésnek való kitettség enyhítése érdekében, milyen kiemelt fontosságú feladatokra és célólokra van szükség, hogy javuljon a légszennyezettség mértéke. (a tématerületek irányai az EFTA levegőkutatási központjában egyenértékűek az alapfeladatainkban meghatározottakkal)
Alapfeladataink
(levegő, levegőminőségi, levegőtisztasági és védelemi irányok)
- A levegő és klímavédelemmel kapcsolatos társadalmi tájékoztatás, kiadványok, folyóiratok készítése, valamint a légszennyezéssel kapcsolatos fejlesztési célok, indikátorok és prioritások helyzetelemzése.
- A környezettudatosság fontosságának ismeretterjesztése (környezet és egészség)
- Az üvegházhatású gázok kibocsátásának monitoring tevékenysége (adatelemzés)
- A levegőminőségi határértékek kutatási területeinek montírozása. (fontos légszennyező anyagokra vonatkozó emissziós határértékek vizsgálata)
- A levegő állapotának értékelése, minőségének jellemzőinek ellenőrzése, nyomon követése (levegőminőség és antropogén anyagok kibocsátásának alakulása)
- A légszennyezés különböző területekre gyakorolt hatások és kölcsönhatások elemzése, vizsgálata és értékelése (például az éghajlatváltozásra, légkörre, óceánokra-hegyekre, és a természeti területekre)
- Innovatív kutatások az egészségesebb városi élethez és a klímaváltozáshoz történő javuláshoz (zöld megoldások és fejlesztési irányok a tisztább levegőért, a lakosság és a természet védelmének kutatásaiban)
EFTA „város és fejlődés” kutatási irányok
(Az élhetőbb városok kialakításának kutatása)
- A fenntartható, klímaadaptív város és fejlődésének irányai.
- Javaslatok, ajánlások készítése az élhetőbb fővárosok kialakításnak lehetőségeiben. (zöld város, egészséges lakosok)
- Elemzések és kutatások, a fenntartható városi tömegközlekedési rendszerének fejlesztésében
- Élettér (zöld és környezetbarát területfejlesztés)
Az EFTA elemzései, publikációi vagy gyorsjelentései, az élhetőbb városok lehetőségeinek kutatásában azt a célt szolgálják és határozzák meg, hogy hogyan lehet a városlakók számára, egy egészségesebb környezetet teremteni a klímabarát megoldások, a technológia fejlesztések és a zöld célok növekvő szerepének a jobb aránynövekedésében.
A kutatóközpontban a következő légszennyeződéseket kutatjuk.
- Szmog típusai, jellemzőik valamint a rövid és hosszútávú hatásai az emberre, természetre, légkörre és az élettelen dolgokra. (Például épületekre)
- A savasodás/savas eső: (SO2+NOx +CO2) típusai, jellemzőik, valamint a rövid és hosszútávú hatásai az emberre, természetre, (talaj, erdő, növényzet, vízrendszerek, ökoszisztéma, biodiverzitás, éghajlat)
- Az illékony szerves vegyületek és szénhidrogén-származékok elemzése. (A VOC-ok): A levegőben előforduló szerves vegyületek (VOC-ok) vizsgálata-elemzése
- Széndioxid (CO2): A globális felmelegedés legfőbb forrása) A CO2-kibocsátás értékei, hatásai az emberre, természetre, ökoszisztémára, éghajlatváltozásra)
- Nitrogén-oxidok (NOx): a savas esők kialakulásának típusai, jellemzőik valamint rövid és hosszútávú hatásai az emberre, természetre,(talaj, erdő, növényzet, vízrendszerek, ökoszisztéma, biodiverzitás)
- Kén-dioxid (SO2): típusai, jellemzőik valamint rövid és hosszútávú hatásai az emberre, természetre (talaj, erdő, növényzet, vízrendszerek, ökoszisztéma, biodiverzitás)
- Szén-monoxid (CO): típusai, jellemzőik, valamint egészségügyi és környezeti hatásuk (talaj, erdő, növényzet, vízrendszerek, ökoszisztéma, biodiverzitás, éghajlatváltozás)
- Az ózon (O3) típusai, jellemzőik, valamint egészségügyi és környezeti hatásuk (talaj, erdő, növényzet, vízrendszerek, ökoszisztéma, biodiverzitás, éghajlatváltozás)
- Szálló por típusai, jellemzőik, valamint egészségügyi és környezeti hatásuk.
„A levegőkutató központban, a főbb légszennyező anyagok hatásainak tanulmányozásán, vizsgálatán és elemzésén kívül, a másodlagos illetve a harmadlagos légszennyezők kutatását is fontos feladatnak tekintjük. E szennyezők között megemlíthetjük a Nitrogén-dioxid, Ammónia, nehézfémek és azok kisméretű részecskéi, szerves szennyezőanyagok, benzol butadién, dikloroetán, diklorometán, fotokémiai oxidánsok, arzén, higany, hidrogén-szulfid, kadmium, króm, mangán, nikkel, vinil-klorid, formaldehid, sztirén, tetrakloroetilén, vagy egyéb szénhidrogének, vegyületek és szerves anyagok”
Tisztább levegő, kedvező emberi egészség
Egészségi állapotunk megóvása és javítása érdekében az EFTA kutatásaiban kiemelt figyelmet fordítunk a levegő minőségének a tisztább levegő tanulmányozására és vizsgálatára, valamint jelentős szerepet tulajdonítunk az innováció fejlődésének kutatásában és fejlesztésében.
Stratégiai kutatások
A kutatások során arra keressük választ, hogy a légszennyezéssel szembeni intézkedések, hogyan hatnak a területi-lakossági és természeti védelemre, illetve hogy a légszennyezésnek való kitettség enyhítése érdekében milyen döntéshozatali folyamatok, tervek és célok által valósul meg. (Európai zöld megállapodás, EU-s irányelvek és a klímavédelemhez kapcsolódó nemzetközi egyezmények)
Innovatív kutatások
A megújuló technológiák és a zöld területek hozzájárulnak az egészségesebb városi élethez, ezért a levegőkutató központ, kiemelt feladattának tekinti a környezetkímélő technológiák fejlesztésére és alkalmazására irányuló kutatás-elemzés és fejlesztés lehetőségeinek a növelését és növekedésének tendenciakutatásait.
A kutató központban fontos feladatnak tekintjük a városi zöldterületek arányának a modern és a zöld ötvözésének növelését (a környezetkímélő technológiák fejlesztésének kutatásirányaiban). Az EFTA olyan városon gondolkodik ahol, helyet kap a tiszta technológiára építhető zöld kultúra, és a modern környezet.
